Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » Online kurzusok » Viszlát függőség; szia önátadás

Viszlát függőség; szia önátadás

E kurzus eredeti címe az volt, hogy Viszlát túlsúly, túlevés, szia fogyás, önátadás. Ám a kurzus írásának felénél rájöttem, hogy a 21 lecke lépései bármilyen függőségre alkalmazhatók, mert minden függőségnek ugyanaz az alapja, és a gyógyulás módja is: félelemből és kontrollból az önátadásba.

A csodák tanítása kontextusában úgy is mondhatnánk, hogy a fizikai függőség csak az ítélkezés mentális függőségének a tünete, ahogy az megnyilvánul a forma szintjén. Nem csak az ítélkezéstől, hanem a lineáris idő eszméjétől való függőségét is tükrözi, hiszen a függőség arra épül, hogy valami a múltban enyhülést hozott, ezért meg akarom ismételni a jövőben. Valami önmagamon kívül felruházódik azzal a szereppel, hogy örömet, enyhülést okoz, ebből pedig egyenesen ágon jön a bűntudat, mert ha ez a hiedelem hajt, akkor elfelejtettem, Ki vagyok valójában.

A hiányban való hit maga a függőségben való hit. Tehát a függőségek figyelemelterelések, melyeket az elme arra használ, hogy ne tekintsünk önmagunkba, ne vizsgáljuk meg a félelem forrását. Ugyanis ha mélyre hatolunk, akkor felismerjük, hogy nincs mitől félni, és az érzéseken átmozogva, az elnyomott érzéseket a tudatosságba felengedve megtörténhet az elengedés. A függőségek azonban a tudattalanban elnyomva tartják a félelmet és bűntudatot, és a mélyből irányítják az életünket, megtapasztalásunkat.

gyors fogyás

Miről szól a kurzus?

A testsúly és túlsúly rengeteg ember számára jelent problémát szerte a világon. Az alkohol- és drogfüggőség, mint függőség elfogadott, az ételfüggőség azonban nem igazán.  A súlyosnak minősített függőségeknél elfogadott az, hogy spirituális hozzáállás szükséges a változáshoz, hogy a probléma nem megoldható ugyanazon a gondolati szinten, ahol az keletkezett, ahogy Einstein is mondta.

A túlsúlyt többnyire csak a viselkedés szintjén próbálják megoldani, diétával és edzéssel. A probléma azonban mélyebben gyökerezik, az elme szintjén. Gondolatok, hiedelmek tartják fent a függőséget, melynek során az étel válik vigasztalóvá, a boldogság forrásává. A túlsúly és a túlevés oka éppen ezért mentális, érzelmi és lelki.

Nem lehetséges azt mondani valakinek, hogy hát miért nem hagyja abba az evést? Miért eszik annyit? Miért nem tesz valamit a túlsúlya ellen? A kényszeres evéssel felhagyni éppen úgy spirituális munka és spirituális attitűd szükséges hozzá, mint bármilyen függőségen felülemelkedni.

Ez a kurzus 21 leckén keresztül, A csodák tanítása gondolatrendszerén alapulva, elvezet Téged oda, hogy felismerd, bár a probléma a test szintjén jelenik meg túlsúly formájában, a megoldás nem ezen a szinten található. A test csak az okozat, az ok az elmédben van. Ez maga az univerzum egyik legfőbb törvénye, az Ok és Okozat Törvénye. Az ok mindig a gondolatok szintjéhez tartozik, az okozat pedig az anyagi világban nyilvánul meg.

Ezért is fordul elő sajnos nagyon gyakran, hogy ha valaki fegyelemmel és erőfeszítésekkel, a megfelelő táplálkozás és edzés segítségével le is fogy, nagyon gyakran visszaszedi a leadott kilókat. Hiszen csak a viselkedés szintjéről közelítette meg a problémát, s nem vizsgálta meg a mentális hátterét.

Hiába fogadod meg Újévkor, hogy most igazán megcsinálod és lefogysz, a tudatos elme ereje csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondani szokták, csak 10%, a tudatalatti erejéhez képest, mely 90%-os erejével láthatatlanul mozgatja életed szálait, eseményeit.

Talán Te is számtalanszor próbáltál már lefogyni, változtatni az étkezési szokásaidon, nekiállni az edzésnek, mégis visszaestél. A sikertelenség pedig aztán bűntudathoz is vezetett, ami még inkább megerősítette a „nem vagyok elég jó” és az „én erre képtelen vagyok” hiedelmét.

A kurzust Marianne Williamson magyarul még nem megjelent könyve inspirálta, melynek címe Egy kurzus a fogyáshoz: 21 spirituális lecke, hogy átadd súlyodat örökre.

A csodák tanítása azt mondja, hogy a tudatalattiban rögzült hiedelmek megváltozásához egy Felsőbb Erő segítségére van szükségünk. Belátni azt, hogy én egyedül kevés vagyok a megoldáshoz, beengedi életünkbe a Szentlelket, az önátadáson keresztül. Felismerni azt, hogy csodára van szükségünk, megnyitja szívünket és megerősíti hajlandóságunkat.

A kurzus alapelvei egyszerűek, azonban különböznek a hagyományos gondolkozásmódtól.

  1. A test semleges, nem okoz semmit, mert nem az ok szintje, csupán okozat.
  2. A túlsúly oka nem a helytelen táplálkozás és nem az edzés hiánya. A túlsúly oka az elmédben van.
  3. A túlsúly oka a félelem, mely az elmédnek egy olyan része, ahol a szeretet akadályoztatva van.
  4. A tudatalattiban lévő félelem túlevésként, egészségtelen táplálkozásként és/vagy a testedzéssel szembeni ellenállásként jelenik meg. A túlsúly, mint az előbbiek hatása, és mint okozat, csak akkor szűnik meg, ha az elmédben lévő félelem meggyógyul örökre.

A félelmet a Szeretet oszlatja fel, mely maga a Felsőbb Erő, Isten. A nézőpontváltás a félelemből a szeretetbe pedig maga a csoda. A csodák a legkülönbözőbb formákban nyilvánulhatnak meg, a lényegük azonban a Forrásuk, a Szeretet.

Így hát ez a kurzus valójában nem a testsúlyodról vagy az étellel való kapcsolatodról szól, hanem a Szeretettel és a valódi Éneddel való kapcsolatodról.

A tökéletes Teremtő tökéletes teremtménye vagy, s mikor ezt elfelejted, akkor elfelejtkezel arról is, hogy ki vagy valójában: nem csupán egy test, hanem örökkévaló, végtelen teremtmény. Ahogy elméd újra megnyílik a Szeretetnek, ahogy elméd gyógyul, ez tükröződik a testben, viselkedésben, étkezési szokásokban is.

A kurzus a gondolkodásmódod átalakulásán, az Isteni Elme segítségével emlékeztet téged a következőkre:

  • Benned él a Szeretet, sőt Te magad vagy a Szeretet, mely valódi Éned lényege.
  • Elfelejtheted tökéletességedet, de nem vagy képes azt semmissé tenni.
  • Képes vagy újrakapcsolódni tökéletességedhez, ha összezavarodtál vagy elfelejtkeztél róla.

Nem szabad lebecsülni se a Szeretet, se a félelem erejét. Ám ha jelen van csupán egy kis hajlandóság, az Isteni Elme támogat, s megtörténik a gyógyulás. Beismerni, hogy a túlevés kényszer és függőség, s eredménye, a túlsúly spirituális kérdések, megnyitja az utat annak felismeréséhez is, hogy ha Te nem is vagy képes megoldani a problémát, Isten képes rá. Ha képes lettél volna megoldani a problémát, már megtetted volna.

..

Mit tartalmaz az email tanfolyam, mit kapsz, ha jelentkezel?

Itt kezdődik

  • 22 hetes utazásunk, melynek során
  • összesen 21 leckét,
  • összesen 5 meditációt kapsz.

A 21 hetes folyamatot 1 hetes felkészüléssel nyitjuk.

.

A kurzust elvégzők tagjai lehetnek egy zártkörű FB csoportnak is, melyen keresztül én személyesen is válaszolok a kérdésekre, és a csoport segítő ereje is támogat majd bennünket..

.

Mennyibe kerül?

A kurzus adományosan elérhető, az ajánlott adomány: 8 000 – 12 000 Ft között, amire Útmutatást érzel. 

Adományod ide tudod elutalni nekem. Hálásan köszönöm!

.

Visszajelzések

“Fantasztikus az anyag, hihetetlen mennyi új nézőpontot ad nekem. Nagyon sok felismerésem van, és egyre jobban érzem magam – a szüleim szerint slankultam is. 🙂 Tudom nincsenek véletlenek, de “véletlenül” mindig azt az anyagot kapom, ami sokat jelent. Hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek a tanfolyamon, illetve hogy megosztod velünk a tudásodat. Köszönöm!” Zsuzska a kurzus felénél

.

Hogy tudsz részt venni a kurzuson?

Ha megszólított ez a lehetőség, ha fellelkesedtél, mert valami megmozdult Benned, akkor nem véletlenül olvasod ezeket a sorokat… :)

A kurzust letöltheted innen.

Szeretettel,
Szandi

Comments are closed.