Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » Mi elől menekülsz?

Mi elől menekülsz?

A hívás bennem egyre inkább afelé húz, hogy bátor legyek és rátekintsek mindarra, ami elől menekülök, amitől félek. Mert amiről azt gondolom, hogy nem akarom elveszíteni, valójában soha nem volt az enyém. Minden, ami valóban az enyém, már most is az.

Miért nem akarom hát észrevenni? Miért nem akarjuk észrevenni? Mi annyira félelmetes ebben?

nincs menekvés  a szeretet elől

Olyan sok és hosszan tartó örömben van részem mostanában, annyira érzem a vezettetést! Néha a félelem azonban bekúszik az ajtón, bekúszik az ablakon, a rések alatt, és felteszi a kérdést: vajon ez meddig tarthat? Meddig tart majd? Túl szép, hogy igaz legyen. A felnőttek élete nehéz és áldozatokkal teli, így jelenik meg bennem egy-egy hiedelem. Az öröm nem lehet állandó, talán unalmas is lenne?

Micsoda önszabotázs az a hiedelem, hogy ha nincsenek problémáim, akkor az unalmas lenne! Milyen szenvedést okozok magamnak, ha azt hiszem, hogy csak az elégedetlenségből lehet cselekedni? Pedig ezek nagyon erős hiedelmek, és észrevétlenül áthathatják az életünket.

Egyre inkább azt élem, hogy lehetséges örömből alkotni, cselekedni. Ez maga az inspirált állapot. Pillanatról pillanatra válaszok. Mélyülő béke. Nem hiányból cselekvés, nem elégedetlenségből pörögni, zizegni…

Mégis ott a menekülés néha:

  • A fájdalom elől – pedig nincsenek fájdalmaim, csak a fájdalomtól való félelem fájdalma.
  • Az unalom elől –pedig nem unatkozok, csak félek az unalomtól.
  • Az üresség elől – pedig nem vagyok üres, csak azt hiszem, hogy valami hiányzik.

.

Néha azon kapom magam, hogy azt mondom magamnak, nem akarok érezni. Ott egy testi érzet bennem, és azt veszem észre, hogy megszólal bennem a hang: bárcsak elmúlna ez az érzés, ez túl sok, túl sűrű, túl nehéz! Könnyedséget és tágasságot akarok, olyat, mintha felhőkön lépdelnék…

Elvárásokat és követeléseket aggatok magamra, hogy milyen testi érzet a vágyott, és mi az, amit nem akarok megtapasztalni, mert túl intenzív.

Pontosan ezek miatt érzem egyre inkább, hogy azt kell tennem, hogy

Semmit nem kell tennem.” (A csodák tanítása)

Csak ücsörgök, és figyelem a testi érzeteket, hagyom, hogy megjelenjenek, legyenek, ha jelen akarnak lenni. Annyira fontos ez, hogy talán nincs is ennél fontosabb, amit önmagamért tehetek most.

Mostanában érzem, hogy mennyire értékes az, amit tavaly a Vipassana tábor 5 napjában átéltem. Onnan is elmenekültem, mert túlságosan intenzív testi érzeteket éltem meg. Soha sem éreztem azelőtt azt az elevenséget, az érzeteknek azt a táncát, amit ott. Ijesztő volt és el kellett jönnöm. Akkor erre voltam képes.

Most pedig felismertem, hogy tevékenységeinknek legnagyobb részét azért csináljuk, mert el akarunk menekülni az érzések elől. Csak érezni ne kelljen! Csak azokat a testi érzeteket ne kelljen megtapasztalni!

Az elmúlt időszakban előfordult néhányszor, hogy arra éreztem inspirációt, hogy huzamosabb ideig csak ücsörögjek, mozdulatlanul, figyelve a folyamatosan változó érzeteket, a rájuk tapadt címkéket, szavakat: ez kellemes, ez fájdalom, ez zsibbadás, ez csiklandós… Igyekezve lelazítani az érzetekhez tapadt koncepciókat. Azok csak érzetek, melyek jönnek-mennek.

Amikor egyik alkalommal körülbelül egy órát ücsörögtem így, 3-4 alkalommal jött egy érzethullám. Az az érzethullám, ami elől mindig menekültem. Amit félelemnek címkéztem. Félelem attól, hogy csak legyek, létezzek. Félelem, hogy csinálás, tevékenykedés nélkül értéktelen vagyok. Jött az érzethullám, és megszólalt bennem a hang: „Maradj ezzel!” Úgy éreztem, megőrülök, olyan félelem tört rám, annyira ijesztő volt, hogy elkezdtem sírni. De maradtam az érzettel. És életben maradtam. Aztán elkezdett feloszlani és eltűnt a térben. Üldögéltem tovább, s aztán jött hamarosan, újra. Hasonlóan intenzív, még mindig nagyon rémisztő.

Horror ott, ahol valójában semmi félelmetes nem történik, csak valami értelmezés az, ami szinte megőrjíti az embert. Olyannyira, hogy beindul egy automatizmus. A menekülés automatizmusa. Pótcselekvés, figyelemelterelés: tévé, függőségek, buli, cigi, telefonálás, internet, pornó, séta, edzés, rágcsálás, akármi, csak csend és béke ne legyen…

Az őszinteséggel kezdődik. Eljön a pillanat, amikor már egyetlen érzet, egyetlen érzés, egyetlen gondolat sem ijesztő. Mert felismertem, hogy azok nem Én vagyok. Ami változik, elmúlik, átalakul, az nem lehetek Én. Az csak a kicsi én, aminek elhittem magam.

Én örök vagyok. Én halhatatlan vagyok. Én tökéletes vagyok. Én ártatlan vagyok. Én sebezhetetlen vagyok. Én védtelen vagyok. Magam vagyok a feltétel nélküli szeretet, a végtelen béke, a korlátlan öröm, az állandó boldogság.

Efelé tartunk mind. Mert ez a valódi Én. S míg ez saját és állandó tapasztalássá válik számomra és számodra is, addig azt a kérdést kell feltennünk magunknak:

Mi elől menekülök? Hajlandó vagyok-e szembenézni vele és megtapasztalni?

Te mi elől menekülsz?

Tiéd a szó!

Csodás napot,
Szandi

Ha tetszett ez a cikk, iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess, ha új bejegyzés születik. Ajándékot is kapsz: egy tanulmányt életfeladatod megtalálásához. 🙂


Név: *
Email: *

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.