Írj nekem! info@kozmaalexandra.hu

Home » Találkozó/Elvonulás

Találkozó/Elvonulás

A Szentlélekkel való kapcsolódásban mély belső gyógyulást éltem meg az elmúlt években. Az ima és örömteli szolgálat újabb meglepetéseket és ajándékokat hoz minden egyes nap.

Az évek során tanult módszereket és a spirituális közösségben megismert alapelveket a mai napig alkalmazom, és folyamatosan finomítom azzal, ami nálam bevált és működik, és mindazzal, ami gyógyulást hozott azok számára, akikkel az eddigiek során kapcsolódtam a megbocsátás szándékában. Továbbadom ezeket a csodákat, és utazok meghívásra, amennyiben szeretnél velem a Szentlélek Céljában, közös Szándékunkban, a Felébredésben kapcsolódni.

Hogy együtt töltsünk 2-3 napot (vagy akár többet), megosszuk a csodákat, a csendet, a felismeréseket. Hogy elmondhasd, ami a szíved nyomja tán már régóta, és megpihenj a bizalomban, hogy biztonságos feltárni az illúziókat a Szeretet Fénye előtt. A Csodák Tanításáról, A Szív Útjáról vagy más spirituális útról beszélgetve, kirándulva, sétálva, filmet nézve… Engedve, hogy Belső Tanítónk mindent használjon a gyógyulásban.

Az, hogy meghívsz az otthonodba, nem azt jelenti, hogy állandóan együtt kell lennünk, hiszen én is dolgozom a projektjeimen és kapcsolatban vagyok csodautas társaimmal. Tehát ha úgy érzed, hosszabb időre is vendégül láthatsz, az sem gond, ha napközben dolgozol, és csak esténként tudunk személyesen kapcsolódni.

Írj nekem, ha inspirációt érzel rá! Találkozót vagy elvonulást is szervezhetsz a barátaiddal, akiknek szíve vágya szintén a Felébredés.

Ha inspiráció gyúlt benned ezzel kapcsolatban, írj nekem!

Kapcsolat: info@kozmaalexandra.hu

.

Elvonulás

Ha szeretnél elvonulást szervezni (bárhol az országban), örömmel vezetlek be A Csodák Tanítása és A Szív Útja gyakorlati alkalmazásába.

Az elvonulásaim szándéka és célja az Elme és a Szív Békéje. Egy elvonulás lehetőséget kínál, hogy kapcsolódjunk ebben a szent Szándékban és az elkülönülés álmából való felébredés vágyában. Lehetőséget nyújt arra, hogy tapasztalati szinten mélyen belemerülj a megbocsátás folyamatába, ami fényre tárja és eltávolítja a szeretetre való tudatosság akadályait.

Abban támogatlak, és ahhoz adok teret, hogy olyan mélyre menj, amire készen állsz. Nyitottságra és őszinteségre biztatlak, mely elvezet abba a felismerésbe, hogy semmi másra nem vágysz jobban, mint hogy átadd Istennek azt, ami már nem szolgál téged többé. A Szentlélek utat mutat nekem e folyamat megkönnyítésében, ami a Te hajlandóságoddal karöltve nagyon erőteljes. Az elvonulás alatt rengeteg alkalom nyílik a nyílt kommunikációra, valamint kérdések megválaszolására.

A Csodák Tanításának  és A Szív Útjának eszméi adják az elvonulások és a gyógyító találkozók alapját.

Amikor az elme elveszett abban a hiedelemben, hogy egy test, egy személy a világban, útmutatásért és lépésekért kiált, hogy kijuthasson a szenvedést okozó mintákból, a hamis szerepekből és a kicsi, személyes, korlátozott énből. A szándékom és módszereim lényege az, hogy a Lélekre hangolódva példa által vezessek, és egyénre szabott útmutatást adjak.

Specifikus eszközök, melyeket használok:

  • szívet megnyitó gyakorlatok,
  • kifejezés-, megosztás- és oltárülések,
  • csend és meditáció, vezetett meditáció,
  • valódi ima megtapasztalások,
  • a Szentlélek által vezetett kommunikáció – lélekkapcsolódás,
  • kérdés és válasz,
  • felébredés a filmekkel (metafizikai és „elmefigyelő”),
  • csendséta, gyógyulás a természetben,
  • csoportállítás a csend erejével, családállítás, megengedés állítás,
  • archetípusok,
  • táncmeditáció,
  • tevékenységek használata elmetréningre.

Ezeknek az eszközöknek a segítségével abban támogatlak, hogy elérkezz az egyfókuszú elméhez, ami teljesen a megbocsátásra hangolódik, és a Lélek Útmutatására figyel. E folyamat feltárja a korlátozó blokkokat, melyek a biztonságos és szeretetteljes környezetben elengedődnek. Az intellektuális megértés az érzelmi gyógyulás alapja, ami által eljuthatsz a béke valódi megtapasztalásába. Ezáltal a találkozók és az elvonulások vége felé mindig egyértelművé válnak a következő lépések is, hogy miképpen ültetheted át a felismeréseket a gyakorlatba, a hétköznapjaidba.

Ha mindez megszólított, kövesd a szíved, és kapcsolódj velem!

Pénzbeli hozzájárulás megegyezés alapján (csoportlétszámtól, helyszíntől, elvonulás hosszától, stb függően).

Szeretettel,
Szandi

.

Élménybeszámolók a találkozókról és elvonulásokról

“Csak néhány gondolat az együtt töltött két napról. Nagyon tartalmasnak érzem, bár az egész jólesően spontán volt, hiszen maga az elvonulás sem volt előre tervezett, éppen ezért mind a hárman úgy éreztük, hogy a Szentlélek “szervezte” meg számunkra. Tudjuk, hogy a Csodakurzus célja azoknak az akadályoknak a feltárása, amik a bennünk lévő Szeretetet elfedik számunkra. Ebben sokat segített nekem a te hozzáállásod: őszinteséged, belső szabadságod (fesztelenséged), az a figyelmes szeretet, ahogy meghallgattál és “engedted”, hogy a Lélek vezessen olyan hibás mechanizmusok felismerésében, amit én nem láttam meg magamban, így csatornaként segítetted a gyógyulásomat. Nagyon tetszik, hogy nincs benned megfelelni akarás (legalább is én így látom), így bátran kimondod azt, amire az adott helyzetben szükségünk van a szembenézéshez és végül a megbocsátáshoz. Elfogadásod bátorító számomra. A váratlan családállítás, amibe bevontál minket, rendkívül felszabadító volt, úgy éreztem visszaveszem azt az erőt, ami mindig is az enyém volt, csak elfedődött bennem. Még egyszer nagy köszönet! Várom a következő találkozást! Puszi, ölelés.” Juli
“Szandi elhívása teljesen intuitív lépés volt, amelyre egy blogbejegyzése inspirált. Jelenléte kezdettől erőteljes, ám szelíd, kedves, elfogadó, és tökéletesen ítélkezésmentes volt. Ez segítette, hogy bármilyen felmerülő kérdésben nyíltan és őszintén beszélhessek vele. Összességében egy napot töltöttünk együtt, amely alatt sűrű, inspirált, áldott erőteret éreztem, amely megdolgozta a testem-lelkem. Elfárasztott, mégis nyugodt örömmel és lelkesedéssel töltött el. Minden perce tartalmas és segítő volt, amiért nagyon hálás vagyok. Biztos, hogy időről-időre élni fogok a lehetőséggel, és újabb találkozót fogok kérni Szanditól. Szeretettel” Csilla
“A meghívás egyetlen pillanat intuitív döntése volt, amit egy izgatott jó ízű várakozás követett. Mivel nagyon kis légtérben élünk együtt többen, tartottam attól, hogy kényelmetlen lesz ez a folyamatos fizikai közelség. Onnantól, hogy Szandi megérkezett, minden ilyen előzetes aggodalmam eltűnt és a helyét felváltotta egy szeretetteli bensőséges és őszinte légkör. Az első pillanattól kezdve meg tudtunk fogalmazni kényes kérdéseket is, és kaptunk egy csomó eszközt, segítő mondatot, módszert és nézőpontot, amik segítségével gyógyulni tudunk, és helyesebben tudjuk fogadni az érzéseket, eseményeket. Nagyon hálás vagyok ezért a bő napért. Nagyon lelkesítő és inspiráló volt.” Ami

 

“A négynapos csendes elvonulásból elsősorban a csendet, az isteni Jelenlétet viszem magammal, bár már “várandós” voltam vele egy ideje, végre itt megszületett. Itt, hol védett voltam és érzékeny alakuló lényem felett, valaki mindig tartotta a teret… Magammal viszem az egység kézzelfogható élményét. Mikor a csoportban valami fájdalom vagy düh oldódott, az belőlem is eltűnt! Magammal viszem a bizalmat az egységben, ez mindig velem marad! Magammal viszem az értelmes, bölcs fegyelmet: mikor hagyom ‘magam’ korlátozni, ezzel segítve a békét megtartani! Magammal viszem a szándék megvalósulást segítő erejét, mely csodákra képes!” Kati

.

“Csodálatos volt megtapasztalni a szeretetteljes egységet, amiben nem volt képmutatás, a bizalom megerősödését, hogy követhetem a  Szentlélek útmutatását, hogy képes vagyok meghallani, ezáltal Vele egy bensőséges kommunikációban lenni, ami békét ad. Azért volt jó Szandi szolgálata felénk, mert áthatotta a Szentlélek vezetésének való alázatos alárendelődés, szelídségben, bölcsességben, szeretetben, ha kellett határozottságban, ugyanakkor csöppet sem volt unalmas, épp ellenkezőleg, izgalmas, szórakoztató, játékos, két filmnézéssel megspékelve. Azt hiszem sokat tanultam, megértettem, örültem, sírtam, szabadultam, csodákat éltem meg, és csak azt sajnálom, hogy vége lett. Mindannyian hálásak vagyunk és boldogok, hogy ez így létrejöhetett.” Juli

.

“Mivel ez volt az első, ilyen élményem, ami elsősorban  majdnem teljes csendességben történő volt, ezért kicsit különös, ennek ellenére nagyon jó!!! A jóságot úgy értem, eléggé kellett magamra figyelni, legyek annyira fegyelmezett, hogy ne sztorizzak (beszéljek) semmiről, ami elviheti a belülre való figyelmemet. Kétségtelenül szokni kell, de az elég vigasztaló, ha sikerült a csendesség, valami belülről kezdett kinyílni, bizonyos megértések felvillantak, persze lehet, azonnal tova is tűnt. Tetszett a szituációs gyakorlatok nagy része, annak ellenére hogy újak voltak számomra. Mint ahogy a Szandi vezetése is kedves volt számomra, és a generációs különbségeket sem éreztem, ahogy ő fogalmazott, nem érezte a megfelelési kényszert, tehát oldott volt a légkör. Kedves volt számomra a Diána megnyugtató jelenléte, és korrigálásai, amikor lehűtötte megszokottságainkat. A csodák tanításának leckéivel egy ideje leálltam, mert ellenállásba ütközött, de az jött késztetésül, kezdjem újból, tehát csökkent az ellenállásom, vagyis fojtogatom én is a kis énemet, úgy hogy közben nem hibáztatom magamat. A másikban való tükörképem meglátása is előfordult, ami néha jóízű, máskor pedig ijesztő. Örülök, hogy részese lehettem valami egészen újnak. Áldott legyen munkád.” Zsuzsa
.
“Kedves Csodautasok és Sasok, akik a magasban szálltok! És Szandi!
Azt hiszem, mindenki odavágyik, a tiszta kék égen szállni, legalább lélekben. Szimbolikusan. Ahol szabadság van, béke és szeretet, ott lakni. Ez a hely magam vagyok. Mert kint nincs semmi. Húha! Szóval, röviden… Megerősítéseket kaptam az elvonuláson. Erősebb, magabiztosabb lettem, és több szeretetet érzek az életemben. Bár meglehetősen nehéz a mindennapi életem, de a békességet hamarabb meglelem benne/magamban. Egészebbnek érzem magam. Működnek a csodák… egyre többet várok. Nagyon jó volt Veletek! Köszönöm!” Lili

 

Comments are closed.