Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » Hálával telten, a szeretet útján járok. (A Csodák Tanítása, 195. feladat)

Hálával telten, a szeretet útján járok. (A Csodák Tanítása, 195. feladat)

sun-102409_640

Az elmúlt napokban voltak szomorúbb időszakaim, mert hiába tudtam, hogy ha a figyelmem a hiány felé fordítom, szenvedek, mégis mintha lehúzott volna valami. Kiskoromtól kezdve van szereplési vágyam, amit nem tudok hova tenni, nem tudom, honnan fakad. De amikor olyanokhoz hasonlítom magam, akikről azt gondolom, hogy valami olyasmivel rendelkeznek, ami nekik van, nekem pedig nincsen, akkor törvényszerű, hogy szomorúság tör rám. Nem csak szomorúság ez, hanem önbizalomhiány és alkalmatlanság érzés. A nem vagyok elég jó és az, amit én tudok vagy tudnék nyújtani, arra nem kíváncsi senki – érzése. Kín és szenvedés. És ki az okozója ennek? Nem azok, akiket irigylek, mikor elhiszem azt a hiányhiedelemből táplálkozó gondolatot, hogy nem jut mindenkinek az örömből. Én magam teremtem a poklot az elmémben. Ugyanakkor minden pillanatban ott a mennyország lehetősége, hogy ránézzek ezekre a szenvedést okozó gondolatokra, lássam, hogy nem a valóságot tükrözik, majd kicseréljem őket hálát és boldogságot hozó gondolatokra.
Akkor kényszerülök a másokkal való összehasonlítgatásra, amikor elkezdem leértékelni magam. Amint belekezdtem ebbe a pokolba vezető utazásba, kompenzálnom kell a fájdalmat azzal, hogy olyanokhoz hasonlítom magam, akiknek véleményem szerint, ítéletem szerint még rosszabb a helyzete. Hát nem szánni való ez a gondolkodás, ez az ördögi kör? A mai gyakorlatig nem is gondoltam tovább ezt a mintámat úgy, hogy tulajdonképpen ez a kétségbeesett módszer, hogy jobban érezzem magam, azt feltételezi, hogy én attól érzem magam jobban, hogy más szenved. Hogyan fakadhatna ebből valódi boldogság? Az összehasonlításból semmi jó nem származik, mégis újra meg újra beleesek ebbe a csapdába, melyet önmagamnak ások. A Csodák Tanítása szerint, ha egyetlenegyszer valóban megtapasztalnánk, hogy mik vagyunk, soha többé nem értékelnénk le magunkat, mert leborulnánk tökéletességünk előtt, amikor megtapasztalnánk krisztusi valóságunkat. És ha ezt megtapasztalom, akkor a valódi látással minden élőben megláthatjuk ezt a minőséget. Már átlátunk a testen és a külsőségeken. Értelmét veszti az összehasonlítás, hisz mind ezen az időtlen tökéletességen osztozunk.
Akkor többé nem akarhatok versengeni senkivel, mert egységet látok és mert tudom, hogy végtelen bőség van.
Hálás vagyok, hogy ma újabb felismeréssel gazdagodtam, és még mélyebb megértéshez jutottam elmém működési mechanizmusáról. Hálás vagyok, hogy rám talált A Csodák Tanítása, ez az eszköz, mellyel ránézhetek belső akadályaimra, amik hátráltatnak a boldog álom, a békés, örömteli élet megélésében.
Ez az egész utazás olyan, mint valamiféle hullámzás. Fent és lent váltakozása. Boldogság- és szenvedéshullámok. Kívül, a világban nem sok változás történt az elmúlt hónapokban. Mindent az elmém állapota ural. És én az elmémet edzem nap mint nap. A testem csak eszköz elmém számára, tanulási eszköz, melyet nem szabad túlértékelnem. Ez szintén kihívás ebben a tökéletes test=boldogságot hirdető világban, amit teremtettem. A hullámzás megélését az a tudat teszi könnyeddé, hogy ez egy felfelé mutató trend. Soha nem esem már vissza ugyanolyan mélyre. Ez a felismerés tegnap, a havi CsodaCsoportos találkozón megerősödött bennem. Tegnap, ahogy elkezdtem erről a folyamatról beszélni csodautas társaimnak, ráláttam e folyamat működésére. Láttam, hogy amikor elkezdek dolgozni egy belső akadályommal, akkor szenvedek. Eltűnik elmémből az a gondolat, hogy ezt a szenvedést okozó bálványt védenem kell, mert ha nem így teszek, akkor veszteség ér, akkor áldozatot kell hoznom. Mikor megtanulom elengedni ezt az akadályt, akkor a felismerés öröme elindítja bennem a boldogság hullámot, mely változó ideig tart. Ebben az időszakban felkészülök arra, hogy egy újabb korlátozó hiedelmemre, egy újabb bálványra nézzek rá.
Így csökken bálványaim száma, melyekkel Istent, az ő békéjét és szeretetét próbálom helyettesíteni, persze sikertelenül. Vannak bálványaim, melyekre újra meg újra rá kell néznem, mert olyan mélyen kondicionálódott rá az elmém. Ilyen bálványok: a hivatás/karrier/siker, a pénz, a tökéletes test. Ezek bukkannak fel nálam újra meg újra.

thirsty-175796_640

Amikor jelentkeztem Sarkadi Kriszta CsodaCsoportjába, akkor nem sejtettem még, hogy ilyen átalakító kalandra vállalkozom. De annyira hálás vagyok érte, hogy rám talált A Csodák Tanítása, mert annyi szenvedést, annyi felesleges kört nem kell így megélnem.
Érzem, ahogy egyre erősebben világít belső világítótornyom. Hálás vagyok az eszközért, mely nap mint nap gyengéden visszahív az utazásra, biztat, hogy nincs hova visszafordulni. Hiszen ha már egyszer ráláttam arra, hogy illúziók, félreteremtés voltak csak, melyek eltűntek életemből, hiszen beteljesítették szerepüket megtanulandó leckéim sorában, akkor már nincs hova visszatérni. Csak előre tudok menni, hálával és szeretettel telten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.