Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » Bele kell nyúlni a kakiba – A Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatokról

Bele kell nyúlni a kakiba – A Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatokról

szenvedés

A hétvégi Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok ismét ráébresztett, hogy legkönnyebben a testemen keresztül kaphatom meg saját válaszaimat. Elképesztő átélni azt számomra, minden egyes tudatos élettel kapcsolatos tanfolyamon, hogy minden út ugyanoda vezet, mégis mennyiféle módszer létezik, és hogy ha valaki tényleg változni szeretne, akkor megtalálja azt az eszközt, ami neki való. Nem véletlen, hogy mi kezdi el érdekelni az embert. Egy idő után megtanultam bízni a megérzéseimben én is, és nem kérdőjelezem meg, hogy valami miért vonz annyira. Csak időm legyen rá! 🙂

A hétvége nagy tanulsága, hogy tapasztaltam azt, hogy címkézéssel és szavakkal teszünk valamilyen érzést, testi érzetet kellemetlenné, fájdalmassá és kellemessé is. Azt éltem át, hogy ugyanazt az energiát, érzetet a testemben kellemesnek élem meg, ha bizonyos jónak, pozitívnak minősített szavak, képek tapadnak hozzá, ugyanakkor kellemetlennek, elkerülendőnek élem meg, ha olyan képek és szavak társulnak hozzá, amiket általában negatívnak tartok. Például ugyanaz a testi érzet idegességnek vagy izgatottságnak minősülhet.

Gabrielle Roth, az 5Ritmus mozgásmeditációs módszer megalkotója is írt erről, és azóta sikerült megtapasztalnom testi érzet szintjén, hogy az energia rajtam keresztül hullámzik, folyamatosan mozgásban van. Behunyom a szemem, a figyelmem a légzésemre irányítom, így lenyugszik az elmém, elcsitulnak a gondolataim. Majd a figyelmem a testemre helyezem. Benne maradok ebben a megfigyelő helyzetben, és csak figyelem, ahogy az energia hullámzik, bennem, rajtam keresztül. Ez az egyszerű gyakorlat segít, hogy ha rövid időre is, de leálljon az elme értelmezési késztetése.

Hétvégén meglepődve ismertem fel ismét, hogy tényleg minden csak koncepció, megfoghatatlan, megtalálhatatlan, csak betűk egymásutánisága. S a szenvedést okozó történeteink sem mások, mint szavak, képek és testi érzetek összetapadása. Amikor ezt sikerül részeire szedni, fellazulnak a történetek, hiány-azonosulások, amelyeknek elhittük magunkat.

Magunkon kezdjük a munkát itt is, és nem a külvilágon próbálunk változtatni, hiszen az csak egy tükör, mely hitrendszerünket tükrözi vissza. Ahogy az önmagunkról, embertársainkról, a világról kialakított gondolataink elkezdenek változni, úgy alakul át minden körülöttünk. Bizony őszintén szólva bele kell nyúlni a kakiba, hogy eljussunk az örömteli mindennapok megéléséig. Erről a hullámról már írtam egyébként: azaz, hogy a fejlődés trendje folyamatosan felfelé tart, vannak fentek és lentek, a felismerés pedig maga a hullám fentjének csúcsa. Egy felismerést az öröm kísér mindig, de utána tovább kell menni és ránézni a többi korlátozó hiedelemre, mely a hullám lefelé tartó szakasza. Tán úgy tűnik, mintha sose lenne vége. Ám ha egy kellően mélyre ható módszert választunk, amilyen A Csodák Tanítása, a Byron Katie módszere, a Scott Kiloby módszere is, akkor az alapvető hiány-én meggyengyülésével az erre épülő további történetek is meggyengülnek.

fa_tengerpart

Nagyon tetszett Oravecz Andi fa-hasonlata: az alap hiányén a fa törzse, s ebből nőnek ki a rá épülő további hiánykoncepciók, életünk története ebből a törzsből nő ki. Minden, ami velünk történik, bizonyítja azt, aminek elhittük magunkat. Pontosan azért, mert az elme dolga az, hogy bizonyítsa nekünk, amit elhittünk magunkról és a világról. Egész egyszerűen így működik. Ha például nem elég jónak tartom magam tudatalatti szinten, akkor életem eseményei ezt fogják bizonyítani, én pedig egész életemben azért fogok küzdeni, hogy bizonyítsam ennek ellenkezőjét. Hát nem érdemes-e a valódi okokkal foglalkozni, a helyett, hogy a tüneteket kezelnénk?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.