Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » A Csodák Tanítása és a rendszerállítás hasonlóságai

A Csodák Tanítása és a rendszerállítás hasonlóságai

csaladom

A Csodák Tanításával (CST) 2013 januárjában kezdtem el foglalkozni s a mindennapi gyakorlatokat rendszeresen végezni. Első rendszerállításomon (RÁ) 2012 decemberében vettem részt, majd a 2. állításom 2013 júniusában volt. Ekkor még úgy tudtam, hogy minimum fél évnek el kell telnie 2 állítás között. A családállítás témájában több könyvet is elolvastam (Gabriele ten Hövel: Felismerni, ami van; Thomas Schäfer: Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja; Thomas Schäfer: Hogyan válik a munka hivatássá; Féderer Ágnes: Sorsáthallások; Gunthard Weber: Kétféle boldogság). Egyre jobban vonzott ez a módszer, s egy szeptemberi napon azon kaptam magam, hogy éppen a Rendszerakadémia képzésére jelentkezek. Azóta októberben elindult a 2 éves képzés, s kétszer már voltam hospitálni, mely a gyakorlat teljesítéséhez szükséges, ugyanakkor én magam is állítottam saját témával. A képzésen ugyanis megtudtam, hogy fél évnél gyakrabban is lehet állítani, csak más témával. Egyre több hasonlóságot vélek felfedezni A Csodák Tanítása és a rendszerállítás, ismertebb nevén családállítás alapszemlélete között. Most már értem, miért vonzott annyira.

Személyes fejlődésemben abban érzem leginkább a családállítás erejét, hogy arra késztet, hogy kilépjek a jóltudom-elméből, s feladjam azokat a gondolatokat, hogy tudom, mi miért történik, minek mi az oka. Az állításokon való részvétel képviselőként felébreszti és erősíti bennem az Élet iránti alázatot, s embertársaimmal szemben a valódi empátiát, mely által eltűnik az ítélkezés, s egyenrangúként, egyformán értékesnek, csodálatosnak látok mindenkit. Ezen kívül olyan bűntudatot, szenvedést okozó mintákra enged rálátást a tudattalanban, melyet egyéb eszközökkel nagyon nehezen, vagy talán egyáltalán nem is lehetne felfedni és meggyógyítani. A felismerés ereje az, ami gyógyít.

A családállítás módszere nem címkézi az embereket, csak az eseményeket veszi figyelembe, ami megtörtént és hat (az illúzióban). A címkézés ugyanis annak tagadása lenne, hogy mindenki egyformán értékes a valóság szintjén. Akármit is követett el valaki, akkor is a rendhez tartozik! Az emberek egyenrangúságának fontossága mindkét módszerben alapvető: ezért okoz zavart a családi rendszerben a kitagadás, ha bűnösnek tartanak valakit (RÁ), mert ez egyenlő az ítélkezéssel (CST) “A teljesben mindenkinek megvan a saját jelentősége és ez az egyetlen jelentőség, amelynek értelme van.” “Mindenki jó!” “A nagy gonosztetteket olyanok követik el, akik jobbnak tartják magukat, mint a többiek, és akik elítélik őket, szintén jobbnak tartják magukat.” (Gunthard Weber: Kétféle boldogság)
Néhány alkalommal részvétel egy állításon lecsökkenti az ítélkezési hajlamot, mert tapasztalatot nyer az ember arról, hogy mennyire nem tudjuk, hogy mi miért történik és hogy ki miért cselekszik, él úgy, ahogy. Nem tudhatjuk, milyen erők, minták munkálnak a felszín alatt.

Hellinger szerint a probléma a probléma leírásával keletkezik, s fontos hogy ne minősítsünk a megfogalmazásokban. Ezért az állításvezető leállítja a probléma leírását egy bizonyos ponton, mert azzal elismerné a probléma valóságosságát a valóság szintjén. Ez összecseng A Csodák Tanításában a hamis empátia és a valódi empátia különbségével. Az egyes ember érzékelése alapján létezik csak a probléma, mint nézőpont.
Ugyanaz a szeretet hozza el a boldogságot, ami a szenvedést okozza (RÁ), hisz minden a szeretet kifejeződése vagy segélykiáltás a szeretetért (CST). A szenvedés tehát félreértelmezése annak, hogy mi a szeretet, mert ilyenkor a szenvedő ember a szeretetet az áldozathozatallal azonosítja (CST). S ez a valóságnál messzebb nem is állhatna!

Egyezik a 2 módszer abban is, hogy csakis önmagamért vagyok felelős, nincs kit megmenteni. Ez nem lehetséges, főleg nem azzal, ha én akarok szenvedni valaki más helyett, vagy a hamis empátia révén nem engedem meg magamnak a boldogságot, mert ez a szeretetnek a szenvedéssel való azonosítása!

A mező az én meglátásom szerint maga a Szentlélek, mely megmutatja, ami van, ahelyett hogy mi a jóltudom elmével próbálnánk magyarázni, kitalálni az okokat, az élet mozgatórugóit. Ha az a szándékunk, hogy bizonyítékokat találjunk, igazolást nyerjünk a magyarázatainkra, akkor csalódni fogunk. Ahogy A Csodák Tanítása is írja, nem az igazságot visszük az illúzióinkhoz és a koncepcióinkhoz, hanem fordítva. Az elképzeléseinket, az illúzióinkat visszük a fényhez, a mezőhöz, s meglátjuk, hogy megállnak-e a valóság fényében. A hajlandóságra és nyitottságra van szükség ehhez. Aki a sötétben akarja tartani magát és az illúziókat, annak nem tud segíteni a Szentlélek, a mező, mert Ő nem erőszakos és nem erőlteti rá senkire a valóságot. Viszont segít, ha valaki őszintén vágyik a gyógyulásra.

“Az emlékek célzatosak és változékonyak. Amikor valaki emlékezik, semmit sem mond a realitásról. A kérdés az: Melyik emléket milyen okból választotta? Sokszor szemrehányások szolgálatára választjuk őket és a pszichoterápia ezt gyakran alábecsüli.” A Csodák Tanítása is azt mondja, hogy csak a múltat látjuk mindenhol, s a múltat hibáztatni a jelenbeli boldogtalanságért azt jelenti, hogy azt gondoljuk, a múltnak hatalma van felettünk. “Ha valaki azt mondja: „Édesanyám el akart vetetni.” Mit jelentsen ez? Nem tette meg. Ám erre nem emlékszünk, de hogy meg akarta tenni, azt számon tartjuk. Az emlékek sokszor szellemi fegyverzetünk, és mi itt a leszerelést végezzük.” (Kétféle boldogság)
A rendszerállítás megoldásorientált megközelítése nem a múltban ás, hanem a szenvedésből kivezető utat mutatja meg, a szeretet helyes értelmezését.

Az oldás a rendszerállításban mindig elismeréssel kapcsolódik össze. Nincsen kőbe vésett elmélet, a képviselők komfortérzete vezet el a megoldáshoz.

A sors szerepe a rendszerállításban összecseng A Csodák Tanításában említett megírt forgatókönyvvel. Nem képzel a rendszerállítás módszere túl sokat az egyes ember erejéről, ahogy A Csodák Tanítása mondja, a választási lehetőségek előre adottak, s a szabad akarat azt jelenti, hogy az ego/szenvedés és Szentlélek/öröm útja között választhatunk szabadon, azaz a rendszerállítás során ez ahhoz hasonlít, amikor az állítás során meglátjuk, hogy másképp is lehet, és hogy a szeretet nem egyenlő a szenvedéssel, mert rosszul értelmeztük, mit is jelent.

A jó állításvezető a klienst felnőttként kezeli, és nem helyezi gyerek pozícióba, kitart amellett, hogy a kliensnek kell felelősséget vállalnia a döntéseiért.

“A kíváncsiság tönkreteszi a hatást. A kíváncsiság azt jelenti, hogy többet akarok tudni, mint ami a cselekvéshez vagy a sikerhez szükséges.” (Kétféle boldogság) A Csodák Tanításában ez azt jelenti, hogy a válaszok lépésről lépésre adatnak meg, a jelenben, a Szentlélek által. A gyógyulás mély vágya segít a változásban. A kíváncsiság, és a múltban vájkálás, a miértek kutatása kevés a változáshoz.

“Ha úgy nézzük, hogy az összesség mozgásában találkoztunk valakivel, és talán adtunk is neki valamit, majd mindenki megy a maga útján és nem akarja tudni, hogy mi lesz belőle, akkor mindenki szabad lehet.” (RÁ) Azaz a csodák mindig eljutnak oda, ahol készen állnak a fogadásukra, az egyes embernek ezzel nem kell foglalkoznia, mert csak azért felelős, hogy önmaga számára elfogadja a Jóvátételt. (CST)

A könnyű az igaz egyik tulajdonsága és azé, ami továbbvezet. Ha valami nehéz és fáradságos, általában el is felejthetjük. Különben úgy járunk, mint a szamár, aki egy poros úton bandukolt, súlyos csomagokkal megrakodva, szomjasan és éhesen. A nyelve is kilógott. Jobbra egy zöld mező, balra egy zöld mező. De azt mondja: Én a saját utamat járom. – Bár nehéz.”” (Kétféle boldogság, RÁ) Az a nehéz, ha tartogatom a sérelmeimet! Elfogadni a Vezeklést és követni a Szentlelket könnyű! (CST)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.