Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » A Course in Miracles / A Csodák Tanítása – Sarkadi Kriszta tanfolyamán veszek részt

A Course in Miracles / A Csodák Tanítása – Sarkadi Kriszta tanfolyamán veszek részt

Ezt az évet A Csodák Tanítása útján töltöm, minden nap 1 gyakorlatot végzek, mely lebontja eddigi észlelésem, megkérdőjelezi gondolkodásmódom, és egy tiszta, szeretetteljes szemléletmód megtalálásában vezet lépésről lépésre. Csak, ha a sallangokat lefaragtam magamról, leszek valóban kész arra, hogy életfeladatomon keresztül azt adjam a világnak, amiért megszülettem, amire csak én vagyok képes.

Ahogy Michelangelo mondta, a kőben már benne volt a csodálatos Dávid szobor, csak le kellett róla faragni a felesleget!

CIM3.jpg

Érdekes, hogyan jutottam el eddig a tanításig, mert nem akarom igazán tanfolyamnak hívni. Ahogy egyik dolog elvezetett a másikig. Egy-egy ember, aki ezt vagy azt ajánlotta, ahol valaki más megint mutatott valamit. Ahogy a Mennyei próféciában írja James Redfield: üzeneteket viszünk egymásnak, és aki alapvetően bizalommal és nyitottsággal tud az emberek felé fordulni, az megkapja a segítséget és iránymutatást. Mostanában figyelem a jeleket, és ha valami több helyről érkezik már felém, akkor annak utánajárok és nem hagyom figyelmen kívül. Ilyen volt ez a A Course in Miracles (ACIM) is, mellyel először tavaly találkoztam az Erő kontra erő című könyvben, majd Echart Tollén keresztül megismertem Marianne Williamson-t, aki az USA-ban az ACIM lelkes hirdetője. Ő pedig az utóbbi hónapokban az egyik legnagyobb hatással volt rám azáltal, hogy élete a példa arra, hogy lehet spirituális elmélyülésben intenzíven részt venni a világban. Ő azt képviseli, hogy azért kell elmélyülni a spiritualitásban, hogy aztán a cselekedeteinket áthassa a tudatosság, és akkor az emberiség nem ámokfutók módjára cselekszik. Én is valahol ezt szeretném a saját életemben létrehozni, hogy a spiritualitást miképpen tudom beépíteni a mindennapjaimba és ez a fajta tudatosság aztán más célok, más cselekedetek táptalaja lesz. Így most nem erőltetem a célokat, mert hiszek benne, hogy fel fog bukkanni, amikor itt az ideje, és akkor pedig szinte magától értetődő lesz, hogy az a dolgom a világban, azt kell tennem.

Annyi alkalommal jött már felém az ACIM, hogy úgy éreztem, utána kell néznem, van-e valami mód arra, hogy megszerezzem a könyvet. Magyarországon még ki sem jött a hivatalos fordítás, de 2003-ban Sarkadi Krisztina kezdett el foglalkozni vele Magyarországon, szintén belső indíttatásra. Ő lefordította a szöveg egy részét, és pár éve tanfolyamokkal segíti azokat, akik meg akarják ismerni és beépíteni az életükbe ezeket a tanításokat. A tanfolyam már el is kezdődött januárban, tele is volt a csoport, Kriszta azonban megkeresésemre úgy döntött, hogy mégis csatlakozhatok. Pár nappal később a csoport egy tagja pedig arra az elhatározásra jutott, hogy nem folytatja az egy éves gyakorlást, mert úgy érzi, nem áll készen rá. Így kerültem bele ebbe a gyakorló csoportba.

Még csak a 11. gyakorlatnál tartok, és csak apró változásokat vettem észre. Leginkább azt, hogy a gondolataim kezdik elveszteni komolyságukat, nem tartom már olyan fontosnak őket. Tulajdonképpen felismertem, hogy az elmeműködés pont olyan, mint más testi folyamatom, nem az akaratomtól függ. Nem tudok nem emészteni, nem lélegezni, mint ahogy nem gondolkodni sem. A gondolkodásnak pedig, ahogy Eckhart Tolle is írja, éppen úgy megvan a működési elve, ahogy az emésztést lehet elemezni, hogy mi történik, ha eljut a táplálék ide vagy oda, hogyan hasznosítja a szervezet. Az elménkkel hasonló történik: általánosít, összehasonlít, minősít, szétválaszt, elkülönít. Erre szükség van, hogy működni tudjunk ebben a fizikai világban, ugyanakkor annyi felesleget pakolunk magunkra utunk során! Sérelmeket, kudarcokat, fájdalmakat cipelünk magunkkal ahelyett, hogy csak levonnánk a tanulságot a történtekből, hogy az segítségünkre legyen a továbbiakban. Tolle-től olvastam, szerintem nagyon vicces, hogy például amikor 2 kacsa összekap, a következő pillanatban már megy mindegyik a saját dolgára, és nem cipelik magukkal a konfrontáció emlékét. Nem kezd el a kacsa azon agyalni, hogy az a másik kacsa már a múltkor is  sandán nézett rá, hogyan tehetne neki keresztbe legközelebb, és tuti hogy legközelebb is bele fog kötni, de majd ő jól megmutatja neki… Ezen én akkorát vihogtam 😀 Hiszen tényleg ezt csináljuk! A múltat vetítjük a mostba, és a mostot már nem is látjuk, csak a saját kivetítéseinket. És aztán ott a pozitív gondolkodás, ami a tudatosság nélkül csak egy maszk, és nem abból a felismerésből származik, hogy már most is minden teljes, hanem csak a negativitást igyekszik elkergetni. Dehát van, hogy az ember szomorú, és ha ezt letagadom, akkor az ellenállásom folytán leszakadok a jelenről.

Néha mindezt olyan bonyolultnak érzem, pedig tudom, hogy csak én bonyolítom túl, mert valójában mindez végtelenül egyszerű… Ilyenkor veszek egy jó nagy lélegzetet, és máris érzem, hogy minden rendben van.

Tehát végzem a gyakorlatokat, minden nap egyet, ami naponta csak pár percet vesz igénybe. Havonta egyszer a csoport összegyűlik és megosztjuk egymással tapasztalatainkat. Mivel én később csatlakoztam, a januári első alkalomról lemaradtam. Holnap lesz számomra az első ilyen csoportos találkozás, nagyon várom!

Az A Course in Miracles rövid története itt olvasható, itt pedig egy dokumentumfilm róla.


 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.