Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » Az ítélkezés egyetlen helyes módja

Az ítélkezés egyetlen helyes módja

csodák vagy ítélkezés

Nem tudom, hogy Rád mi jellemző, de én mindig is nagyon intellektuális típus voltam. Imádtam vitatkozni, nagyon kritikus voltam, és mondhatni abszolút a fejemben éltem. Annak ellenére, hogy évekig néptáncoltam, nagyon kevés kapcsolatom volt a testi érzetekkel és az érzésekkel. Tipikus módon, ahogy minden ember, megcímkéztem a testi érzeteket. Vágytam a kellemesnek minősített érzetekre, és menekültem a kellemetlennek címkézett érzetek elől.

Az érzetekhez mindig sztorik ragadnak, melyek elménket az évek során kondicionálták. Össze vannak tapadva a címkék/szavak, a testi érzetek, az érzéseink és a képek, melyeket elménk feldobál egy-egy esemény vagy szituáció kapcsán. Ez a szűrő takarja el a jelent.

Hála Istennek, Belső Bölcsességünk vagy más néven a Szentlélek mindent tud használni a Haza vezető úton. Így hát ha már annyira az intellektuális dolgokat kedveltem, A csodák tanítása is az utamba került. Ez kezdetben nagyon bonyolult szövegnek tűnhet, de egyre egyszerűbbé válik.

Ennek köszönhetem azt is, hogy már nem érdekelnek a viták, és őszintén tudom azt mondani, hogy: nincs véleményem, vagy azt, hogy nem tudom. Régen kisebbségi érzésem volt, ha valamiről nem volt információm, és emiatt nem tudtam véleményt formálni róla. De ez már a múlté.

Azt is a Csodakurzus által tanultam, illetve tapasztaltam meg, hogy az ítélkezés egyetlen helyes módja az, ha felteszed magadnak a kérdést: Hogyan érzem magam most?

Ha nem békésnek, örömtelinek érzed magad, akkor az érzés mutatja, hogy szenvedést okozó gondolatokat hiszel el.

Tehát az ítélkezés helyes módja nem mások viselkedésének megítélése, folyamatos véleményalkotás a világról, vagy a dolgok értelmezése, hanem a saját érzéseinkre való tudatosság!

„Belegondoltál-e már valaha, hány lehetőséged van arra, hogy megörvendeztesd magad, és vajon hány ilyen lehetőséget utasítasz el? Isten Fiának ereje korlátlan, ő maga azonban tetszése szerint képes korlátozni ezen erő megnyilvánulását. A te elméd és az elmém egyesülhet, hogy ragyogásukkal túlragyogják az egót, és minden gondolatodban, minden tettedben felszabadítsák Isten erejét. Ne érd be ennél kevesebbel, és semmi mást ne fogadj el célodul. Légy figyelmes, ismerd fel elmédben az e cél beteljesülését akadályozó meggyőződéseket, és távolodj el tőlük. Hogy milyen sikeresen teszed ezt, azt saját érzéseid alapján ítélheted meg, mert ez az ítéletalkotás helyes módja. Az ítéletalkotás az összes többi védelmi eszközhöz hasonlóan egyaránt használható támadásra és védekezésre, sebzésre és gyógyításra.” (A csodák tanítása, 4/IV/8)

Ezért is annyira fontos, hogy kapcsolatba kerülj az érzéseiddel, ne nyomd el őket! Ezért oly fontos, hogy meg merd tapasztalni a testi érzeteket. Mert az érzések és a testi érzetek segítenek abban, hogy meg tudd kérdőjelezni a hiedelmeidet, s végül felismerd, hogy Te nem a gondolkodó vagy, hanem a változatlan Szellem, mely tökéletes, ahogy Isten teremtette.

Ebben a kapcsolatfelvételben, a tudatosságban és jelenlétben támogat a Békében a testemmel című 8 hetes online kurzusom, mely szombaton indul újra.

A kurzus kedvezményes díja most e hét péntekéig augusztus 1-ig 3500 Ft, ha jelentkezésed és részvételi díjad beérkezik péntekig. Az első levelet augusztus 2-án, szombaton küldöm ki. Jelentkezz itt!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, iratkozz fel hírlevelemre, hogy értesülhess, ha új bejegyzés születik. Ajándékot is kapsz: egy tanulmányt életfeladatod megtalálásához. 🙂


Név: *
Email: *

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.