Kérdésed van? info@kozmaalexandra.hu

Home » A Csodák Tanítása és az önismeret » A Cél az egyetlen választás – Részletek a könyvből

A Cél az egyetlen választás – Részletek a könyvből

Letölthető ebook formában elérhető hamarosan ezen a linken!

A Cél az egyetlen választás című könyv egy beszélgetés David Hoffmeister és néhány tanítványa között, akik az 1990-as években köré gyűltek. Feltárja azt az egyetlen választást, mellyel valaha is rendelkezhetünk ebben a világban, és hogy az élet mennyire egyszerű lehet, amikor ezt a választást megértjük.

Az a vizsgálódási mód, melyet David ebben a beszélgetésben használ, például szolgál arra, miként juthatunk el a béke megtapasztalására, a hamis hiedelmek megalkuvást nem tűrő megkérdőjelezésén keresztül. David az elme mélyére hatol, az igazság gyengéd, mégis határozott keresése közben. A csodák tanítása azt írja: “Az e világi dolgok valóságosságát az által állapíthatod meg, ha megvizsgálod, vajon mire valók. A válasz által megtudod, mire szolgál esetedben az adott dolog.”

Ez a könyvecske egy állandó útitárs, egy eszköz a Békébe való visszatéréshez. Felbecsülhetetlen értékű!

David Hoffmeister ezrek életét érinti meg állandó békés elmeállapota, sugárzó Öröme és az Igazság felé való elkötelezettsége által. Egy modernkori misztikus, aki a világot járja és terjeszti a Szeretet, Egység és valódi Szabadság, Most üzenetét!

a csodák tanítása

“Eljött az idő a felébredésre. A szavak és koncepciók ideje már majdnem lejárt. Most már Isten Szeretetének közvetlen megtapasztalását keressük. Boldogan félretesszük a technikákat és rituálékat, hogy találkozzunk Istennel szívünk Csendjében. Amit Istenről hittünk, hogy tudjuk, hiba volt. S most ezúttal üres kezekkel és nyitott szívvel érkezünk, tudva, hogy nem ismerjük az utat Hozzá, mégis bizonyosak vagyunk abban, hogy Ő majd mutatja az utat. Ahogy körbenézünk, látjuk, hogy csodálatos társak gyűltek körénk erre a végső felemelkedésre Istenhez. Egy barát örökké barát az Úrban. A köszöntés soha sem ér véget Krisztus arcában. Eljött a Szent Kapcsolat, s eltölt bennünket az öröm és hála. A boldog álom tanúságtevői láthatók mindenhol és mindenkor. A béke takarója beburkolja a földet. A csendesség áramlik minden égtáj irányába. Semmi más tennivaló nem maradt, mint ünnepelni, örvendezni és áldani. A világ csecsebecséi, melyek egykor megigézték szemünket, értéktelenek e jelen tapasztalás nagyszerűségében. Minden ambíció és a jövőre irányuló cél eltűnt. Minden a világgal kapcsolatos kíváncsiság és annak módjai véget értek.

Oly mérhetetlenül mélyen nyugszunk a csendben, hogy az idő a nélkül telik, hogy megérintene minket. Figyelünk. Hallunk. Örvendezünk.

Ez a napló csupán szavak gyűjteménye. Önmagában semmi. Hadd legyenek a szavak a benned lévő Inspiráció tükröződései, a Hívás a felébredésre és hogy légy örömteli! Hadd gyorsulj fel utadon a béke, öröm és örök boldogság felé! Hadd tapasztald meg azt, amire nincsenek szavak, ám tiéd, hogy kérd!”

 

angyal

“David: Igen. Amikor a múltról beszélsz, még akkor is, amikor a közelmúltban történt eseményekről, például telefonhívásokról, melyeket ma reggel intéztél, nem úgy beszélünk-e a választási lehetőségekről, mintha azok valósak lennének? Olyan, mintha az embernek valódi választása lenne, hogy kit hív fel, meddig beszél az illetővel, miről beszélnek, stb. Tehát a világ választási lehetőségeiről beszélünk, személyes választási lehetőségekről, melyek úgy tűnnek, hogy a lineáris időben vannak. És mi a helyzet a jövőbeli választási lehetőségekkel? Van valaki közületek, aki nem tapasztalta még a jövőbeli választási lehetőségek sokaságán való tépelődés feszültségét? Látjátok azt, hogy ha így van, akkor az azért van, mert abban hiszel, hogy valódi választási lehetőségeid vannak a jövőben? Ezek a személyes választási lehetőségek, melyekről beszélünk, mi közötti választást jelentenek? Ezek a választási lehetőségeket nem mindig úgy érzékeled-e, mint választást opciók és alternatívák között, a dualisztikus világban? Nem úgy tekintesz-e ezekre a választási lehetőségekre, mint két vagy több konkrét dolog közötti választásra? Ez a választás koncepciójának velejárója, igaz? Ez a választás definíciójának része. Tehát, mi a világ választási lehetőségeinek, a személyes választási lehetőségek jellemzője?

Barát 1: Illúziók, viselkedés, a formák közötti választás.

David: A kulcs az, hogy ezek mindig a formák és a részletek közötti választási lehetőségek.

„A látás célja nem más, mint hogy azt mutassa neked, amit látni akarsz. … Így jöttek létre a különféle részletek. És most pont ezeket fogjuk használni a gyakorlat során.” (A csodák tanítása, Munkafüzet, 161/2-3)

Mindig ott van a nyugtalanság ezzel kapcsolatban, mert ez egy kísérlet arra, hogy ott keresd a választást, ahol az nincs. Látod már egy efféle próbálkozás őrültségét? Kell, hogy legyen valami más, mint ez az őrültség; kell, hogy legyen egy másféle választás, ha el akarod érni a Megvilágosodást, ha véget akarsz vetni ennek a nyugtalanságnak és békében akarsz lenni. Ez a kulcs: Ha nyugtalan vagyok, úgy tűnik, hogy még mindig hiszek a formák, viselkedések, tárgyak közötti választási lehetőségekben. El kell kezdenem meglátni, hogy ez a hiedelem nem hozott számomra megnyugvást.”

megadatik

“Barát: Egy ideje a nyugtalanság érzése van bennem. Múlt éjjel felébredtem, és az a gondolat jött újra meg újra, hogy „Egyszerűen csak nyugtalan vagyok!”. Még mindig itt van és megint újra feljött, amikor meditáltam. Mielőtt Cincinattiba jöttem, akkor is mérhetetlenül nyugtalannak éreztem magam. Épp az előbb arra gondoltam, hogy valahol máshol szeretnék lenni és mást szeretnék csinálni. Éreztem, hogy az elmém belevonódik abba gondolatba, hogy mikor mehetek haza. Hagytam, hogy az elmém belevonódjon a jövővel kapcsolatos gondolatokba.

David: Azok a gondolatok a jelen pillanatban nem hoznak valódi megelégedettséget.

Barát: Meditációban az jött, hogy sok, bár nem az összes tevékenységet kihúztam a naptáramból. Mégis még mindig rengeteg olyan dolgot csinálok, melyek nincsenek összhangban a célommal, de még nincs itt az ideje annak, hogy elengedjem őket. Tudom, hogy eljön majd az az idő. Tudom, hogy el fog jönni a mélyebb béke ideje.

David: Sok megkérdőjelezetlen feltételezés van mindabban, amit gondolsz, és amiről beszélsz. Amit ma csinálunk, az az, hogy az elme mélyére megyünk, míg magától értetődővé válik, hogy az elme békéje elérhető számunkra ebben a pillanatban. Véget akarunk vetni annak a tévedésnek, hogy „Tudom, hogy elérkezik majd.” Ez a gondolat nagyon arrogáns. Azt gondolod, hogy Isten a békét, a boldogságot és a Megvilágosodást a jövőbe helyezné? Csakis mindenkinek a saját elméje lehet az, mely akadályokat állít a Megvilágosodás elé. Az Ő Nevében akarunk összejönni azzal a szándékkal, hogy tisztán lássunk és ránézzünk azokra a hamis hiedelmekre, melyeket jelenleg nagyra értékelünk, amik azonban megakadályozzák az Istenre és Énre való tudatosságot. Talán úgy tűnik, hogy lépésről lépésre haladunk ebben a vizsgálódásban, bár a felismerés a pillanatban van.

Csakis a pillanatban lehet részünk a Megvilágosodásban. A jövőbeli boldogság régebben jól hangzott számomra. Úgy érveltem, hogy jobb, mint a boldogság reményének hiánya. Mégis felfedeztem, hogy ez az érvelés körkörös, és nem vezet sehova. Amit tenni akarunk, az az, hogy olyan komoly szándékkal közelítsünk mindehhez, hogy a Szentlélek közénk jöjjön, és a fényre emelje a hiedelmeket, óvatosan visszakövetve őket egyetlen hamis okukig.”

öröm

“Mi van akkor, ha valójában semminek nincsen célja vagy jelentése önmagában? Mi van akkor, ha minden, amit az öt érzékszerveddel érzékelsz, csupán a múlt? Olyan, mintha egy számítógéped lenne, tele múltbéli asszociációkkal. Például, nézzük azt az emléket, hogy elejtesz egy csészét és az eltörik a padlón. Honnan tudná valaki, hogy egy bizonyos csésze eltörik egy bizonyos szituációban, hacsak nem a múlt alapján? Minden jelentés, ami mindennek adatott, beleértve azt, hogy a dolgok hogyan viszonyulnak egymáshoz, és hogy mire valók a részletek, mind a múlton alapul. Mind kitalált. Isten nem ismeri a csészét. Ne tévesszen meg a változó formák „valósága”! Isten nem ismeri a csésze jelentését vagy az anyagát, vagy az elejteni szó jelentését. És hova esne a csésze, a padlóra? Mi a padló jelentése?

Mindennek a szükséges és alapvető elfelejtéséről beszélünk, amit valaha is megtanultunk. Amikor a múlt elengedéséről beszélünk, annak elfelejtéséről beszélünk, amit valaha is megtanultunk. Amikor a múlt elengedéséről beszélünk, az alapvető tér/idő elképzeléseknek az elfelejtéséről beszélünk, nemcsak a gyerekkori emlékek vagy kellemetlen emlékek elengedéséről. Ez annak a világnak az elengedése, melyet érzékszerveinkkel érzékelünk. Tehát a kulcsfontosságú dolog az, ha mindezt visszahozzuk a választáshoz, hogy a tévedésben lévő elme azt gondolja, hogy értelmet és célt lát a világban. Én azt tanítom, hogy a cél vagy tartalom az elméé.

Hányan kerestük az igazságot és mondtuk azt, hogy „Ha van olyan, hogy igazság, annak egyszerűnek kell lennie”? Miért lenne az igazság olyan bonyolult és összetett? Van értelme, hogy ösztönösen azt gondoljuk, az igazság egyszerű. Szóval, nem tűnik egyszerűnek, hogy a trillió cél és asszociáció helyett, melyek ezt a látszólagos világot alkotják, csak két cél van a kettéhasadt elmében, melyek közül csak az egyik tükrözi a Valóságot? Ha valaki tudná, hogy csak egyetlen döntést kell meghozni e két cél között, nem tenne-e ez mindent egyszerűvé? Ha azt gondolom, hogy trillió opcióm és választási lehetőségem van a formák világában, úgy tűnik, az a nyugtalanság érzésével jár. Úgy tűnik, hogy félelemmel jár együtt. Úgy tűnik, hogy zavarodottságot hoz magával. Van itt valaki közületek, aki nem tapasztalta meg ezeket a dolgokat?”

béke és öröm

“David: Ha a vallás vagy metafizika birodalmára tekintünk, néhányan azt mondanák, hogy mindenkinek van lelke. És a reinkarnáció koncepciójával élve például azt mondják, hogy a lélek inkarnálódik és reinkarnálódik, ki-be jár a formából, a formába, ismétlődően. Mivel Isten teremtette a lelket, az örök, változatlan és korlátlan, mint Isten. Ha az lenne a helyzet, hogy a lélek reinkarnálódik a formába, akkor valami, ami örökkévaló, változatlan és korlátlan, ideiglenesen egy test formájában tartózkodna. Ám ez értelmetlen. Hogyan tartózkodhatna a végtelen a végesben?

Ehhez hasonlóan, a személy egész eszméjét alaposan meg kell kérdőjelezni. Akármikor, ha valaki védekezni kezd és zaklatott, és a zaklatottság okát visszakövetjük az elmébe, mindig a személyekbe vetett hitig jutunk. Még akkor is, ha valakit felzaklat a légszennyezés, ahhoz a hiedelemhez lyukadunk ki, hogy valaki a környezetben található, és hogy a szennyezés árt neki, mint személynek. Minden zaklatottság ahhoz az alapvető szubjektum-objektum különváláshoz követhető vissza, ahol a személy, az „én” a szubjektum és a kozmosz többi része az objektum. Ez a világ/kozmosz látszólag a következőképpen épül fel: van a szubjektum (vagy személy) és van az objektum, ami mindig a körülvevő és elkülönülő másik, legyen szó az időről, térről, tágyról, személy(ek)ről, társadalomról, a világról, a kozmoszról. A személy vagy a személyes identitás ezen a dualitáson alapul, ezen az alapvető különváláson.”

 

 

“David: Én… hallod ezt!? (Még nagyobb nevetés) Nézzük csak meg az „ént”. Nézzük meg azt a kényszerítő érzést, hogy egyáltalán meg kell változtatnod az elmét, vagy fel kell adnod egy hiedelmet. Azt hinni, hogy fel kell adnod egy hiedelmet, az egy hiedelem! Talán úgy tűnik, hogy ez kényszer. De valóban van ebben kényszer? Egyszer olvastam egy olyan állítást, mely azt mondta, hogy „az egóink a hiedelmekbe nagy energiát fektetnek”. Az egók nem fektetnek energiát a hiedelmekbe. Az egóknak nincsenek hiedelmei. Az ego az elkülönülés hiedelme. És minden elkülönülésen alapuló hiedelem maga az ego. A tévedésben lévő elme azt hiszi, hogy azok a hiedelmek ő maga, mert azonosult velük. Amit valaki tévesen önmagának hisz, és azt hiszi, hogy fel kell adnia, nem létezik. Más szavakkal, az Önvalónak nem kell feladnia az egót. Az Önvalónak nincs egója. Csak azért tűnik úgy, hogy van kényszer, mert ott a hiedelem, hogy valóban létezik az a valami, aki most ő, és amitől meg kell szabadulnia. De mi van akkor, ha nem az a valami vagy!? Ebben a felismerésben, a kényszer vagy a valamit tenni kell érzései feloldódnak.”

belső hang

“David: Igen, mindegyik esetben az elme hamis azonosulása. Az élvezet és a fájdalom is téves érzékelés. Emlékezzetek a két választási lehetőségünkre ismét: elkülönülés és megbocsátás. A tévedésben lévő elme azt hiszi, hogy ő az ego. Ez a hiedelem egy döntés, melyet vissza kell fordítani, mielőtt Istenre és az Önvalóra emlékezni tudna valaki. Ez a hiedelem kivetül a teljes kozmosz vetítővásznára, mint bűntudat, amit annak tulajdonít valaki, hogy valamit megtett vagy nem tett meg, s olyan gondolatok formájában jelenik meg, mint „Nem kellett volna elhagynom a gyerekeimet.” „Nem fizettem vissza a pénzt.” „Bűnös vagyok a miatt, amit a múltban tettem.” Látjátok, hogy a személyek létezése az a feltételezés, melyen az összes ilyen gondolat nyugszik? Látjátok, hogy az ego el akarja hitetni az elmével, hogy bűnös valami miatt, ami a képernyőn történt? A bűntudat soha nem a miatt van, ami a képernyőn van. A bűntudat a helytelen elme választásából származik, abból, hogy valaki azt hiszi, hogy ő valami, ami valójában nem; egy személy a kettősség világában. Ez semmi más, mint egy őrült kísérlet arra, hogy bedőlj egy hiedelemnek, aminek nincs valósága és nincs valós léte.

Tehát, ha valaki egy érzékelt zaklatottságot vissza tud követni az alapvető döntésig, az Istentől való elkülönülés hiedelméig, és tisztán látja az ego célját, ahogy lelepleződik, akkor képes nevetni az ego eszméjén. Így érhető el az elme békéje. Látod, hogy mi nem vagy, s aztán gyengéden visszatér tudatosságodba az, ami valójában vagy. Eszembe jut egy jelenet az Isten hozta, Mr című filmből. A film tele van az ártatlanság és védtelenség gyönyörű szimbólumaival.  Amikor Chauncey, a kertész elhagyja védett lakóhelyét, és kimegy a világba, felfedezi a belső várost. Éppen sétál, és egy utcai banda odamegy hozzá, csúfolják. Az egyik bandatag elővesz egy kést, és az arcához emeli. Bár ezt a szituációt lehetne fenyegetőnek érzékelni, Chauncey nyugodt és védtelen marad. Egyszerűen elővesz egy TV távirányító kapcsolót, amit magánál hord, céloz és megnyomja, mintha azt gondolná, „Nem tetszik ez a csatorna, talán van egy másik alternatíva.” A Szentlélek célja, a megbocsátás a valódi választási lehetőség, a szituációtól függetlenül. A Szentlélek az a választás, vagy az a csatorna, amelyre hangolódva megtapasztalható a tiszta érzékelés és az elme békéje.

Barát 2: Tehát míg itt vagyunk, egyetlen választási lehetőség van, és az a megbocsátás és az elkülönülés közötti választás.

David: És csak addig, míg valaki azt hiszi, hogy itt van. Ha valaki látja, hogy ő az elkülönülés álmának álmodója, nem tagadja az álmodást, csupán átvált arról, hogy ő az álomkarakter, arra, hogy ő az álmodó. Például, ha valaki azt gondolja, hogy „Én egy férfi vagyok, ezen és ezen a címen lakok, ez és ez a munkám”, az azt jelzi, hogy az elme elhiszi, hogy ő ott van a vetítővásznon, az álomban. Ez a személy létezésébe vetett hit. Ez nem a helyeselméjűség állapota. Személyként azonosulva, elkerülhetetlenül védekezőnek érzi magát valaki, más személyekkel, helyekkel, szituációkkal, eseményekkel vagy olyan intézményekkel kapcsolatban, mint a kormány, a szomszédok, a munkatársak, stb, mivel a személy nem valós. Ám ha valaki az álom álmodójának látja magát, akkor el tud fogadni egy más célt az álom számára. Eléggé pártatlan a hamist hamisnak látni. Nézed és megfigyeled a világ gondolatait. Már nem reagálsz rájuk. A világi érzékelésben még mindig úgy tűnik, hogy a test beszél. Még mindig úgy tűnik, hogy a test aktív, néha jár, néha beszél. De a figyelmed annyira messze távolodik a világ gondolataitól, hogy már nem azonosulsz a formával, hanem a Szentlélek céljával azonosulsz, a megbocsátással. E cél áramlásában nincs a különálló személyek, történések, szituációk vagy események tudatossága.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.